efop logo fejlec
clear











PROGRAMOK

2009 őszén együttműködési megállapodás jött létre az Abaúj-hegyközi Kistérség és az Eszterházy Károly Főiskola Földrajz Tanszéke között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett „A felsőoktatás és a kistérségek partnerségi programja” című projekt megvalósítására. A közös munka legnagyobb sikere, hogy két évig 20 fő egri földrajzos hallgató tartósan gyakorlatozott az Abaúj-hegyközi kistérségben és az elméletben tanult ismeretanyagok, valamint tanári tanácsok alapján a kistérség képviselőinek igényei alapján meghatározott vidékfejlesztési munkát végzett.

Alapítványunk NCA és NEA pályázatok elnyerésével folytatta a megkezdett térségfejlesztő munkát: „Főiskolás hallgatók önkéntes munkája Abaúj-Hegyköz fenntartható fejlesztéséért” és „Fiatal önkéntesek megújuló energiákkal a jövő társadalmáért” című projektekkel több tucatnyi földrajzos gyakorlati munkáját támogattuk.

„Foglalkoztatási kapacitás erősítése az Agria Geográfia Közhasznú Alapítványnál” című TÁMOP programunk 2014-ben és 2015-ben valósult meg, amely három fő hátrányos helyzetű fiatal foglalkoztatását, három új munkahely megteremtését tette lehetővé. A projektmenedzsment tagjai és egy mentor biztosították a sikeres megvalósításához szükséges szakmai hátteret, mely elősegítette a projekt ideális célkitűzését, a fiatalok társadalmi integrációját és szakmai előmenetelét. A projekt befejezése után mindhárom fiatalunk egyetemi oktató vagy kutató lett, s mindannyiuk doktori tanulmányokat kezdett meg.

A Norvég Civil Támogatási Alap „Civil ABC Eger térségében” című projektjében a nemzetközi hírű „asset-based community development” módszer segítségével civil szervezetek erőforrásainak hatékonyságát növeltük 2014-ben és 2015-ben. Egy Európában is ritkaságnak számító módszertant kellett „magyarítani”, ebből tankönyvet készíteni és megtanítani az érdeklődőknek. Öröm volt meghívni egy tapasztalt holland szakértőt, megtapasztalni az ő tanításait, s a projektbe gyakornokként az intézményünkből 20 fő hallgatót, valamint Eger környékéről összesen 12 civil szervezetet bevonni. A projekt megvalósítása során nemcsak felmértük a válaszadó civilek képességeit, de megkértük őket, hogy álmodozzanak is.

Erasmus+ programok esetében 2015 és 2019 között hat nagyobb csereprogramot valósítottunk meg határon túli magyar diákokkal együttműködve a vidékfejlesztés és a fenntarthatóság témaköreiben. A Bükk-hegységben a „Clever Youth” című nem formális képzés központjában az élethosszig tartó tanulás, a nyelvi képességek fejlesztése, továbbá a környezeti nevelés fontosságának kihangsúlyozása állt. A felsőtárkányi „Biosokadalom”, a várkúti „Force of forest” és a „Mi kis falunk”, továbbá a mogyoróskai „Szemezgesd!” című oktatási csereprogramok központjában az ökogazdálkodás és a fiatalok munkahelyteremtésének kérdésköre állt. A sarudi „You are what you eat and drink” című projektünk az egészséges táplálkozás témaköreit dolgozta fel a Tisza-tó földrajzi környezetében. Szoros együttműködésben dolgoztunk erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági civil szervezetekkel, s összességében mintegy 300 fiatal vett részt nem formális képzéseinken.

2017-ben indult, s 40 hónapig tart az „Eger és környéke egyházi értékei az önkéntesség népszerűsítéséért” című EFOP programunk, amely átfogó célja, hogy megszólítsa térségünk minden tagját, és átadjuk a társadalmilag felelős gondolkodásmód elméletét és gyakorlati tudnivalóit. Elősegítettük két helyi kisközösség létrejöttét (Agria Geoturisztikai Közösség, Érték- és Forrásteremtő Fiatalok Közössége) és mentori szolgáltatást biztosítunk a tagok számára. A projekt eredményeként közvetlenül elérünk több mint 5000 főt, főként egyetemi hallgatókat és friss diplomásokat, így a társadalmi szerepvállalás erősítése a fiatalok közösségeinek fejlesztésével valósul meg.

2019-2020-ban az Egri Norma Alapítvány megbízásából komplex társadalomföldrajzi vizsgálatokat végeztünk Egerben a fiatalok elvándorlásának témakörében. A projektben együttműködtünk több kárpát-medencei magyar civil szervezettel (Beregszász, Nagykapos, Kézdivásárhely).

2019-től együttműködésben a Dipol Csoport Kft-vel több város (Budapest IV. Kerület, Gyula, Hódmezővásárhely, Békéscsaba, Balatonfüred) klímastratégiájának pályázati előkészítését, illetve nyertes projekt esetén annak előkészítését és társadalmasítását is megvalósítjuk. A dokumentumok elkészítésén és az azt megelőző tudományos elemzések elvégzésén túl a társadalmasításban (workshopok megtartása) is részt veszünk.

2021-ben A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság "Szlovák-magyar geoturisztikai partnerség" elnevezésű projektje keretében geotúra-vezető képzést valósítottunk meg. A képzés célja olyan szakemberek képzése, akik szakmailag felkészültek, tisztában vannak a Novohrad-Nógrád Geopark és a Bükk-vidék Geopark értékeivel és megfelelő módon képesek átadni tudásukat a térségbe látogató vendégeknek. Olyan képzési csomagot készítettünk el, amely általános ismereteket (geológia, balesetvédelem, kultúrtörténet, növény- és állatvilág) és területspecifikus modulokat is tartalmaz.

Az utóbbi években eredményeinket nemcsak az európai integráció erősítésében, hanem a Kárpát-medence határon túli területein élő magyarokkal való együttműködésekben is hasznosítjuk.


Norvég Civil Támogatás Alap

• Álmok és készségek | A "Civil ABC Eger térségében" projekt tapasztalatai Letöltés [pdf | 3099KB]

• Képességalapú közösségfejlesztés avagy Ábécéskönyv önmagunk sárból történő kihúzására Letöltés [pdf | 462KB]

• Meghívó a "Civil ABC Eger térségében" című projekt nyitó rendezvényére Letöltés [pdf | 452KB]

• A "Civil ABCD Eger térségében" című projekt ösztöndíj programja Letöltés [pdf | 381KB]

• Fejes Richárd: Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Heves megyében – civil lehetőségek Letöltés [pptx | 109KB]

• Pozsikné Hidvégi Éva: Területfejlesztés civil szemmel Letöltés [ppt | 401KB]

• Dr. Patkós Csaba: A „Civil ABC Eger térségében” című projekt rövid bemutatása Letöltés [pptx | 2523KB]

• Jövőalkotási Álomkönyv Letöltés [pdf | 1057KB]

• Útmutató a települési közösségek és önszerveződő körök feltérképezéséhez és mobilizálásához Letöltés [docx | 79KB]

IN2RURAL

• Innovatív gyakorlatokkal megújuló energiák terén a vidéki foglalkoztathatóság javításáért Letöltés [pdf | 396KB]

© 2014 Agria Geográfia Közhasznú Alapítvány | Utolsó módosítás: 2020.05.15. 11:46 | Ajánlott felbontás 1440x900